aliende1on:

fb

Ez minden bizonnyal az a helyzet, amit a Fidesz igyekszik elkerülni az unortodox Tündérmese felé vezető rögös utat szegélyező sietős alkotmány- és jogszabálymódosítások rengetegének szükségessége körüli helyzetben.

(via addictiontrip)

Pécsen füstadót vetnének ki

Nemhiába Pécs a Vastagbőr blog kedvenc városa, ismét sikerült előrukkolniuk valami érdekessel.

Páva Zsolt előterjesztése alapján adót vetnének ki a távhőről leváló lakosokra, melyet 5 évig kellene fizetni “a más hőellátás igénybevétele és a távhőszolgáltatás igénybe vétele közötti pozitív előjelű széndioxidkibocsátás-különbözet után”.

http://vastagbor.blog.hu/2013/04/16/pecsen_fustadot_vetnenek_ki

A pénznyomtatás nemzetközi versengése a “Devizák paraolimpiája”. Mindenki nyomtat, nyomtat, legutóbb éppen a japán jegybank jelentett be giga-tonnásat. Hatásosságukról itt egy régi-új gondolat, érdemes elolvasni. (Az alábbi cikk a pénzügyi szemle online blog oldalán jelent meg.)

AZ ANGOLOKTÓL TANULHATNA A FORINT

Az árfolyam gyengítése fellendíthetné az exportot és a teljes gazdaságot. A gond csak az, hogy ez a terv a briteknél már kudarcot is vallott.

A japán jegybank elnöke bejelentette, hogy kerül amibe kerül, addig nyomtatják a jent és árasztják el vele a gazdaságot, amíg végre valahára nem lesz legalább 2 százalék az infláció. Pénznyomtatás, infláció és a hazai deviza gyengítése, csupa olyan gazdaságpolitikai eszköz, amivel a fejlett világ országai - USA, Japán, Nagy-Britannia - évek óta próbálkoznak, a mai napig sikertelenül…

http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/18-alap/2946-hazi-olvasmany-130409

… A professzor véleménye Magyarország szempontjából is érdekes lehet, egyre többet hallani ugyanis, hogy a Fidesz - KDNP kormány szívesen látna egy tartósan gyenge forintárfolyamot, mondván ha a devizahiteleket sikerül leépíteni, akkor a gyenge árfolyam olyan mértékben lendítheti fel az exportot, ami a teljes gazdaságot kihúzhatja a gödörből. A briteknek nem jött be ez a terv, reméljük, mi több szerencsével járunk.

Na, jól le vagyunk durungolva!

Patai: “aki Matolcsyn gúnyolódik, Magyarország ellen dolgozik!”

Az MNB új hitelprogramjához vállalható 2%-os kamatmarzs körül alakult ki a legtöbb vita a magyar bankok és a jegybank képviselői között a Matolcsy Györggyel folytatott hétfő reggeli konzultáción - ismertette délután Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Véleménye szerint a program “kezdésnek jó”, a jegybanki kéthetes kötvényállomány pedig úgy is csökkenthető, hogy jelentős részben a Magyarországon nem működő bankok állományának csökkentéséből jöjjön össze.

Újra megszorítás és adóemelés jöhet
2013.04.04. 08:03 Ténytár
Annak ellenére, hogy 2012-ben a költségvetési hiány még a kormány által várt 2,5 százaléknál is jobban alakult - a KSH számítása alapján -2 százalék volt a költségvetési hiány 2012-ben -, még nem jelenti azt, hogy további kiigazítások nélkül az idei deficitcél is teljesülni fog. Mivel a kormány mindenképpen ki szeretné vezetni az országot a túlzottdeficit-eljárás alól, ezért elképzelhető egy legalább 200-300 milliárd forintos megszorítás egyenlegjavító csomag, mivel az idei költségvetés bevételi oldalát nem meglepő módon felülbecsülték.

További probléma, hogy a 2013-as költségvetést 285 forint/euró átlag árfolyamon tervezték, de az elmúlt három hónapban a forint ennél jóval gyengébben teljesített, márciusban például szinte végig 300 forint felett volt az árfolyam. Nem véletlen, hogy a külföld irányából újra egyre több kritika éri a hazai gazdasági teljesítményt, hiszen a kockázatok még mindig magasak, az államadósság a gyenge forint árfolyam miatt nem csökkent, és jó esély van rá, hogy idén is recesszió vár az országra.

Ténytár tovább: http://tenytar.blog.hu/2013/04/04/ujra_megszoritas_es_adoemeles_johet

Nulla hiány kellene. (Ígéret van bőven.)

Orbán Viktor a műsorban megismételte azon vágyát, hogy a költségvetés nem kellene hiányt halmozzon. “Dehogyis lett volna elég a 2,7%-os hiány. Szerintem itt is a józan paraszti ész a mérvadó. Akkor jó a költségvetés, ha nincs hiány” - fejtette ki annak kapcsán, hogy túlzott volt a költségvetési fegyelmezettség 2012-ben, miután a tervezett 2,7%-kal szemben 2% lett a deficit. A költségvetési hiányszám alapján Magyarország jobban teljesít Orbán szerint, de még mindig nem vagyunk elég jók.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/orban_meglepetest_fogunk_okozni.182205.html

Senki nem hibáztatható amiatt, hogy több ezer ember került a hó fogságába március közepén Magyarországon - derül ki a helyzettel foglalkozó belügyminisztériumi jelentésből. A birtokunkba került dokumentum viszonylag röviden ismétli ugyanazt, amit Pintér Sándor mondogatott március 15-én és utána: mindenki vessen magára, akit bekerített a hó. Az egyik mobilcéget megdorgálják, a hatóságoknak pedig köszönik szépen a hatékony munkát.

Valamint mindenki vessen magára, aki devizahitelt vett fel.

Minden el nem adósodott önkormányzat b@szhassa, most ki lenne fizetve az adóssága fele-kétharmada. Föltéve, hogy fideszes.

Vessen magára mindenki, aki erre a kormányra szavazott és még mindig az országhatárokon belül tartózkodik.

Így látják külföldön Matolcsyt

A jogbizonytalanság és a kereslet hiánya miatt nincsen Magyarországon beruházás, nem a hitelszűke miatt – Richter Sándor, a WIIW bécsi gazdasági kutatóintézet munkatársa a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilapnak Matolcsy György jegybankelnök kisvállalati csomagjáról. A bejelentés részleteinek ismertetése mellett nyomtatott és előfizetői online kiadásában az elemző helyesli a kis- és középvállalatok devizahiteleinek forinthitelre váltásának lehetőségét, “még ha nem is tartja csodafegyvernek” azt. Rámutatott, hogy viszonylag kevés kkv-t, tizenhárom százalékukat érinti az akció. Kockázatosnak látja, hogy cserében megcsapolják az MNB devizatartalékait. “A magas államadósság miatt Magyarországnak rendszeresen hitelekhez kell folyamodnia. Ezekhez az ország devizatartalékai adják a biztonsági alapot” – fogalmazta meg aggályait.

Richter emellett kétségesnek látja, hogy valóban fellendíti-e a gazdaságot az akció. “Melyik üzem bővíti a termelését akkor, ha nincs a termékei iránt kereslet? Ezenkívül az országban továbbra is fennáll a jogbizonytalanság, amivel a kormány folyamatosan ijeszti el a beruházókat” – tette hozzá. Az elemző szerint Matolcsy György csütörtöki bejelentése egy szélesebb terv része, az MNB-elnök most tesztelte a piacok reakcióját.

A Neue Zürcher Zeitung című liberális konzervatív napilap belföldi kiadásában megjelent cikk szerint a lépés “nem megy olyan messzire, mint amitől előzőleg tartani lehetett”. Elemzők korábban úgy gondolták, hogy Matolcsy alatt a jegybank egy nagyszabású állampapír-vásárlási programot indít - írta a tekintélyes svájci lap.

Egyébként a hazai és külföldi elemzők is nagyobb csinadrattára számítottak Matolcsytól: egytől egyig a vártnál kevésbé radikális lépésekről beszéltek.

immortalisblog:

ferenckumin:

“The main goal of the Central Bank is to achieve financial stability,” said György Matolcsy, the bank’s governor, at a press conference this morning. “Once that is achieved, the Central Bank is to support growth policies of the government,” he said and then outlined the bank’s new growth…

“csomag…package, you know..:”

… aminek a 39 %-a visszafolyik az államkasszába… megéri hozzányúlni a devizatartalékhoz.

“Ennek révén, ha 250 milliárd forint új hitel bemegy a mikro- kis- és középvállalati szektorba, az 100 milliárd forinttal növeli a költségvetés bevételét, 39 százalékos adócentralizáció esetén.”

koosnya:

deadheadingcrew:

Egyike volt azoknak a nyugaton született fiataloknak, akik a kilencvenes évek elején idejöttek, és itt ragadtak. Két év sem telt bele, és már gyönyörűen tudott magyarul. Még azt is tudta, hogy “köménymagos kelkáposzta főzelék”. Jó barátok lettünk, sok szép kalandot éltünk át, olyan volt ő nekem, mint egy nyitott ablak arra a világra, ahová a szocializmus alatt eltöltött harmincöt évem alatt nem láthattam rá. 
Szerettem olyan országban élni, ahol ő is itt van velünk. Szerettem, hogy kapok tőle valamit, ami itthon nem terem. És szerettem, hogy adhatok neki valamit, amiről talán neki nem volt addig fogalma, amíg itt le nem táborozott. Most eladja a lakását, és megy. Vissza. Még az ívet is mutatta a kezével, ahogy a repülő majd elviszi innen. Elege lett. Azt mondja, régebben ő volt az ország egyik legnagyobb propagátora, minden külföldi barátjának áradozott, hogy milyen jó itt, nálunk. Egy ideje már nem áradozik. Zavarja a gyűlölködés, a szélsőséges eszmék ébredése, a gorombaság, a feszültség, a félelmükben bezárkózó emberek sokasága. 
Rossz kedvem van. Bezáródunk. Elveszítjük a kapcsot, ami a civilizált világhoz köt bennünket. Jégtáblánk leszakad a kontinensről, és sodródunk a ködben. Ezt jelenti nekem, hogy a barátom végleg haza költözik. Pedig már azt hitte, itthon van.

 

én mostanában egy magyar viccel veszem el a kérdés élét:

- milyen a feleséged az ágyban?

hát, van aki dícséri.

annyit mondhatok, nem szeretek utolsónak maradni!

A hazánkról szóló külföldi cikkeket igen régóta osztom, fordítom, és gondolkodom rajtuk (több szép nyelven olvasok, beszélek, írok). Egyre kevesebbet gondolkodom rajtuk, de egyre több Magyarországgal foglalkozó hírnek, cikknek a reposztjához írok kényszerből olyan tag-eket, mint #absurdistan #orbanistan #neonazi (utóbbi egy évben egyre több cikk már eredeti változatában is tag-eli a #nazi jelzőt), #unortodox stb. Már válaszolni is egyre kevésbé tudok a rólunk feltett kérdésekre. Míg korábban elvből itt tartottam a rajtunk keresztül befektető, és befektetést tervező ügyfeleink tőkéjét, hitelét, cégét, lízingjét… Az elmúlt évben precízen, keményen kutattuk a külföldi befektetések, nyugdíjpénztárak, biztosítók, folyószámlák, bankok és lízingcégek ajánlatait, termékeit, szolgáltatásait, no meg a cégalapítások feltételeit. Szinte csak ezekre van igény…

nyuzrum:

A Magyar Nemzeti Bankra jellemző vállalati kultúrát teljesen átszabja a Matolcsy-rezsim. 

Nyitottság helyett titkolózás, műhelymunka helyett a stáb tagjainak egymás ellen hangolása, a szakmai munkára való koncentrálás helyett a jegybank elfoglalása. Ilyennek látszik a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank belülről.

(via nyuzrum)

“Standard & Poor’s yesterday revised Hungary’s debt rating outlook to negative from stable, warning that the sweeping management change at the central bank and constitutional amendments may cost a rise in financing costs and a downgrade in the debt rating, which is already junk.”

via deadheadingcrew:

ez még csak a kezdet.

S&P Cuts Hungary Outlook to Negative on Policy Framework Concerns

http://online.wsj.com/article/BT-CO-20130321-710968.html

Das bewegt die Märkte: Das Defizit von Ungarn läuft aus dem Ruder

http://www.format.at/articles/1312/926/355211/das-maerkte-das-defizit-ungarn-ruder

ezt nem tudja kidumálni.

Már túl is lépte a 307-et. Még szerencse, hogy Szíjjártó szerint veszélyes a gyenge forint. (Most képzeld, mi lenne, ha nem gondolná veszélyesnek!)

(Source: kgyst)

A magyar szeret, a magyar elfogadó, és toleráns. Problem?!

Diszkrimináció a gyakorlatban