Sandor's Tumblr

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.

(via magyarhalal)

Este libro é coma os antigos herbarios que, con sinxelas mostras de herbas e plantas, intentaban ofrecer axuda para cada tipo de doenza: do mesmo xeito intenta este libriño ofrecer respostas a cuestións da vida tales como que facer cando nos rompen o corazón ou nos sentimos abandonados por Deus. Non exporá grandes ideas nin narrará proezas heroicas, senón todo aquilo relacionado intimamente co ser humano. O escritor, aprendendo, quere ensinar aos seus compañeiros de vida: aprendendo dos antigos, dos libros, e a través destes recoller as ensinanzas do corazón humano e dos sinais do ceo, quere transmitir coñecementos elementais da vida, como corresponde aos principios fundamentais da vida humana. Sándor Márai dedícalles esta obra, escrita en 1943, a Epicteto, ao seu querido Marco Aurelio, a Montaigne e a todos os estoicos, que lle aprenderon tanto sobre o poder e a importancia de levar unha vida con bo ánimo e libre de medos.