Áprilisban romlottak a fogyasztói és az üzleti várakozások is, ezzel megtört a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének fél éve tartó emelkedése.

A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérésben ismertetik: az eddigi javulás hajtóereje a fogyasztói bizalmi index volt, és ennél a mutatónál az áprilisi romlás sem jelentős. Az üzleti várakozások azonban az idei első negyedévi stagnálás után csaknem tavalyi mélypontjukra estek. Az üzleti bizalmi index a márciusi -11,9-ről -15,6 pontra esett, a fogyasztói bizalmi index a mínusz 37,3 pontról -38,9 pontra, a GKI-Erste konjunktúraindex pedig a -18,5 pontról -21,7-re süllyedt.

http://tozsdeforum.hu/gazdasag/megtort-a-konjunktura-index/

BofA-ML changes 2013 GDP forecast for Hungary to “growth” from contraction

Megelőlegezik a bizalmat a magyarországi növekedésösztönző törekvéseknek a Bank of America Merrill Lynch elemzői. A londoni közgazdászok ugyanis a korábbi -0,3%-os zsugorodás helyett 0,4%-os gazdasági növekedést várnak az idei évre. Ezt a jobb fogyasztói kiadásokkal, az autóexport javuló kilátásaival és kisebb részben a múlt héten bejelentett jegybanki növekedési programmal magyarázzák. Az első elemzőház a Merrill, amelyik az elmúlt időszakban javította a magyar növekedési előrejelzését.

Ti mire költenének hétmilliárdot? És tizenegyet?!

“Jelen állás szerint egy hét múlva mégiscsak kiderül, mire költhet el 7 milliárdot az új kormányzati kedvenc, a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI). Egész pontosan 7 250 085 237 forintot – ennyit nyert ugyanis a TÁMOP 5.3.8-B-12/1 jelű pályázaton a TKKI.”

http://atlatszo.blog.hu/2013/02/15/jovo_heten_kiadjak

Demokrácia

Az ember fura állatfaj, mindig muszáj hinnie valamiben. Hisz és csalódik, de aztán hisz újra, hogy legyen újra miben csalódnia. Az EU időről időre vizsgálja, hogy az egyes országok polgárai mennyire bíznak a demokratikus berendezkedés különféle intézményeiben. Sajnos, rólunk csak a csatlakozástól számítva készült statisztika (ez nem triviális, mert a most csatlakozásra váró országokról már évek óta készül), ezért nem tudunk túl messzire visszakalandozni a múltba. 
A 2004-es EU-csatlakozós hurrá optimizmus világban a magyar kormány iránti bizalom viszonylag magas (40%-os) volt. Az “elkúrtuk, nem kicsit, nagyon” 2006-os bejelentését követően a kormány iránti bizalom a felére apadt, majd folyamatosan csökkenve, 2009-ben 14%-on érte el a mélypontját. A 2010-es választások új reményt adtak: a kormány iránti bizalom 48%-ra emelkedett. Ezúttal azonban a kiábrándulás gyorsabb és drasztikusabb volt: már 2011-ben 26%-ra csökkent a bizalmi szint, és azóta stagnál.  

Ugyanezen idő alatt a politikai pártokba vetett bizalom… (a folytatás és más érdekes adat, recenzió itt).

Matolcsy és az unortodox fidesz-kdnp magatartás vajon erre is rátenné a kezét, mint a babakötvényekre?

(Source: cineraria, via aliende1on)

Meggyőződésünk, hogy a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és a tekintélyt az államnak.”

/Navracsics Tibor Nemzeti ügyek politikája 2010/

Ha megrendeznéd e citátumot színpadon, akkor milyen fegyvert adnál a színész kezébe?

(via)

“Fekete hangulat van Brüsszelben” - borong egy európai bizottsági insider. “Ennyi veszély talán még sosem fenyegette az EU-t. Nagyon felerősödtek a protekcionista, a nemzetállam elsőbbségét hirdető hangok, minden, amiről azt hittük, hogy már régen a háttérbe szorultak.” Az uniós intézmények népszerűsége történelmi mélyponton van, a legnagyobb zuhanás éppen 2011-ben történt - igaz, nagyjából hasonló mértékben esett a nemzeti intézmények iránti bizalom is.
 
És hol van még a válság vége! Az eurózóna recesszióban van.

Az Európai Bizottság nem dobta (még) be a törülközőt Magyarországgal szemben. De ha unja Barroso Orbán Viktort, minden oka megvan rá: a gazdasági válság most már az Európai Unió alapjait fenyegeti. Még szerencse, hogy Magyarország gyakorlatilag a Kánaán … vagy legalábbis tündérmese. A videó Matolcsy angoljával egy esti Showder Klubbal ér föl! A The Economist-ben megjelent cikk sem semmi, de a kommentek alatta! WoW!! Jobb, mint a régi Lúdas Matyi! A csúcs természetesen a Fidesz válasza saját kormányoldalukon!

A Matolcsy György minisztériuma által hétfő délután közzétett “helyes írás” már a címében reflektál a brit gazdasági hetilap cikkére: “Jó hírek a Dunánál” címet adta a tárca. (magyar változat via Napi)

Hungary Consumer Confidence

In Hungary, consumer confidence improved to -49.9 in March of 2012 from -51.2 in February of 2012. In Hungary, GKI Economic Research consumer confidence index measures the level of optimism that consumers have about the performance of the economy. The consumer confidence index is calculated from responses given to questions concerning the actual and the expected financial position of households, the actual and the expected economic situation of the country, and the purchase of higher value consumer durables. This page includes: Hungary Consumer Confidence chart, historical data and news.

“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.” (Kurt Tepperwein)