A katolikus egyháznál nehéz undorítóbbnak lenni, akármilyen lelkesen robbantgatnak az allahisták. (Tóta W. kitűnő tavalyi írása - ha már pápázunk…)
Hogy több tízezer gyereket rontottak meg csak Hollandiában, abban csak a mennyiség megdöbbentő, a hajlam közismert. Hogy ezután még az áldozatokat kasztráltatták, az viszont egyértelmű jele annak, hogy ezeknek nagyon beteg elképzelésük van az igazságtételről. Százezernyi spanyol újszülött elrablásában voltak bűnrészesek aktívan és passzívan egyaránt. Vidáman és tudatosan elnézték, hogy Krisztus Légiója néven gyermekháremet működtessen egy igazi ragadozó szörnyeteg hatvan éven át. A Sea Org könnyed férfias szívatás a Magdolna-nővérekhez képest. És ez csak csemegézés a beláthatatlan mocsoktengerből. Semmi inkvizíció: ez a közelmúlt és a jelen. Ha ez Krisztus menyasszonya, akkor komolyan érdekel a Sátán ajánlata.
Az áldozatok számából az látszik, hogy a katolikus egyházban előfordulhatnak ugyan jó emberek, de nem érik el a kritikus tömeget: több itt a szörny, mint a szent. Ezekről az ügyekről tudtak a püspökök, és megérkeztek a panaszok a Vatikánba is. Soha, egyetlenegy pedofil vadállatot sem adott át az egyház önszántából a rendőrségnek, ügyészségnek, törvényhozásnak. Mindig az áldozatok, a világi hatóság és a sajtó hozta nyilvánosságra, hogy milyen pokoli bűnöket követtek el katolikus papok, és hogyan fedezték őket a kollégáik, akik mindenről tudtak. Senki nem szegte meg az omertát, senki nem borította ki a bilit – Joseph Ratzinger sem, akinek ma pápaként van pofája azon siránkozni, hogy akik a bűnügyeket leleplezik, azok ártani akarnak az egyháznak.
Hát már miért ne akarnának ártani annak az egyháznak, amelyik gyerekek megerőszakolását eltűri, sőt, megszervezi? Van egyáltalán épeszű ember, aki ilyen egyháznak ne akarna ártani? Milyen torzult,magatehetetlen bábbá lerongált lénynek kell lenni ahhoz, hogy azt mondja valaki: ó igen, megdugott a koma egy pár kisgyereket, de inkább nem csinálok botrányt, mert a mi kutyánk kölyke?
Szóval erről szólna a keresztény Európa projektje, mi? Büntetlen gyerekvadászatról?
„Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re” – mondta Semjén Zsolt 2005-ben. Néhány év távlatából már úgy tűnik, mintha ez a szakállas és a szakálltalan pedofilok harca lett volna a piac felosztásáért. És igen: súlyos korrupciós és szexuális bűncselekmények eltussolása után húzta el a belét Magyarországról Juliusz Janusz apostoli nuncius, de csak azután, hogy Semjén kitüntette. Bizonyára jót röhögtek azon, hogy hoppon maradtak a szakállasok.
Ha új fizetőeszköz kellene a forint helyett, de nem szeretnénk euróra áttérni - bármi oknál fogva ;-) Javaslom megfontolásra … Befektetni ezt is lehet majd, nyilván lesz valamilyen árfolyama, kockázata kezelhető lesz, vagy megvédi Gabika (mint a Tízparancsolatot, Kerényi tollával, mert soha nem hagyja abba …)
(via maholnapbeautytoday)
A narancs egy vérnarancs. A kivágás egy ember, álló farokkal. Seggre van esve, és éles kés mellette …
(via maholnapbeautytoday)
A gazdasági növekedést mindenekelőtt a kínálati sokk miatti hitelállomány-csökkenés veti vissza – magyarázta Nagy Márton, az MNB igazgatója. Hitelkínálati sokkok nélkül a hitelkiáramlás 2008 eleje óta nagyjából 1000 milliárd forinttal, a 2011-es GDP pedig 1 százalékponttal lett volna magasabb az MNB szakembereinek számításai szerint.
A vállalati hitelezés régiós összevetésben is párját ritkító visszaesésének megállítása komoly kihívás elé állítja a gazdaságpolitikát.jobb helyeken ezt durva szopóágnak hívják
De miért is lenne? Ilyen adórendszer, ilyen növekedés, ilyen fogyasztói bizalom, ilyen ipari termelés, infláció, GDP “növekedés”, CDS felár, és ennyi rólunk szóló külföldi jóhír árnyékában? (A diagramok klikkelés után átállíthatóak már időtávokra, akkor még rosszabb, még szomorúbb a kép…)
A #fidesz és az oligarcha
Értelmezés több oldalról. (Bővíthető)
- May 21
- , 2012
kurva ciki, nincs mit mondani
VÉGRE VAN MIT MONDANOM:
KELLEMES MAGYAR HONVÉDELEM NAPJÁT!!!!
Már gyanús volt, hogy csak úgy békésen kvaterkázik OV a NATO nagyjaival… Meg még ez is itt pár napja egy orosz (!) honlapon.
nagyon baba
nem is értem, hogy miért nem volt eddig
Csak tessék kérem használni! :-)
A képen egyetlen ember látható, aki nem természetes. Sőt, igencsak természetellenes… (forrás: Origo)
Hungary Consumer Confidence
In Hungary, consumer confidence improved to -49.9 in March of 2012 from -51.2 in February of 2012. In Hungary, GKI Economic Research consumer confidence index measures the level of optimism that consumers have about the performance of the economy. The consumer confidence index is calculated from responses given to questions concerning the actual and the expected financial position of households, the actual and the expected economic situation of the country, and the purchase of higher value consumer durables. This page includes: Hungary Consumer Confidence chart, historical data and news.
- May 16
- , 2012
Röviden? Bajban vagyunk, unortodox szarban. Bővebben?
Bloomberg News: Hungarian Premier Viktor Orban’s negotiating hand going into bailout talks with the International Monetary Fund has been weakened after the economy slumped the most in three years, said economists from London to Budapest.
RTT News: Hungary Q1 Economic Contraction Worse Than Expected
Dismantling Democracy: How Hungary is Turning its Back on the EU (Part III) by Faludi Ottó
Hungary had the EU’s highest inflation in April, 5.6%
Matolcsy: Fresh EU deficit forecast “important step” toward end of excessive deficit procedure against Hungary
Hungary Stocks: OTP Bank ( – 7.9 % in 3 days) , Refiner Mol (– 2.1 % today) Move in Budapest Trading. The benchmark BUX (BUX) index fell 2 percent to 16,538.14, the lowest since Jan. 6, by the close in Budapest.
The sad inevitability of Hungary’s “unexpected” recession.
So it’s official, more or less: Hungary is in – or during the first quarter was in – recession, with output skidding 1.3% in January-March.
(az első Matolcsy kép forrása: Ténytár - a cikkük kitűnő, mint mindig)
Industrial Production under #fidesz and #matolcsy
Industrial Production is an economic report that measures changes in output for the industrial sector of the economy. The industrial sector includes manufacturing, mining, and utilities. Although these sectors contribute only a small portion of GDP (Gross Domestic Product), they are highly sensitive to interest rates and consumer demand. This makes Industrial Production an important tool for forecasting future GDP and economic performance. Industrial Production figures are also used by central banks to measure inflation, as high levels of industrial production can lead to uncontrolled levels of consumption and rapid inflation. Source: Wikipedia.
- May 16
- , 2012






