adofizetok:

Európa legversenyképesebb adórendszere

Nyilván ez is unortodox. Matolcsy gondolataira talán később nem emlékeznénk, ezért rögzítsük néhány nagybecsű kijelentését:

“Magyarország jövőbeni stratégiájának megvalósításához szükség van a pénzügyi függetlenség megteremtésére, és az ország már elindult ezen az úton.” - 2010. VII. 23

“Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF kipaterolása volt.” - 2011. V. 04

“Az IMF, ez a hárombetűs intézmény, minden egyes intézkedésünket ellenzi, így hát nem is rá, hanem ellene hangoljuk a kormányzati programot.” - 2011. 11. 14

“Az IMF-fel családi viszonyban vagyunk, a családban normális, ha valaki segítségre szorul, segítséget kér családon belül” - 2012. 01. 27

“…megmozgatta a családok női és férfi tagjainak a fantáziáját” - 2012. 01. 27 (Itt Matolcsy az egykulcsos szja, általa véleményezett pozitív hatásairól beszélt - A szerk.)

“Miután például a 28 ezer 500 forintos, munkanélküliség esetén járó járandóság helyett – ami most csökkent – 47 ezer forintos tényleges bért kap majd a Start munkaprogramban részt vevő 205 ezer ember, ez kifejezetten a szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban 28 ezer 500-ból, rejtélyes módon, de meg tudtak élni” - 2012. 01. 27

“Az ősi magyar törzseket korabeli bizánci és perzsa források egyaránt úgy jellemzték, hogy három dologban nagyon jók: az agysebészetben - (biztos) - a vendéglátásban és - nem kóstoltam - a gasztronómiában”. 2011. 11. 20.

“People who make money with money are getting taxed at a far lower rate than people who make money by their own labor”

“Azok, akik pénzből gyártanak pénzt, sokkal kevesebbet adóznak jövedelmük után, mint azok az emberek, akik munkájukkal termelik pénzüket.”

Warren Buffett, the socialist. (via forthosewhoseek)

(via forthosewh0seek)