aliende1on:

fb

Ez minden bizonnyal az a helyzet, amit a Fidesz igyekszik elkerülni az unortodox Tündérmese felé vezető rögös utat szegélyező sietős alkotmány- és jogszabálymódosítások rengetegének szükségessége körüli helyzetben.

(via addictiontrip)

koosnya:

deadheadingcrew:

Egyike volt azoknak a nyugaton született fiataloknak, akik a kilencvenes évek elején idejöttek, és itt ragadtak. Két év sem telt bele, és már gyönyörűen tudott magyarul. Még azt is tudta, hogy “köménymagos kelkáposzta főzelék”. Jó barátok lettünk, sok szép kalandot éltünk át, olyan volt ő nekem, mint egy nyitott ablak arra a világra, ahová a szocializmus alatt eltöltött harmincöt évem alatt nem láthattam rá. 
Szerettem olyan országban élni, ahol ő is itt van velünk. Szerettem, hogy kapok tőle valamit, ami itthon nem terem. És szerettem, hogy adhatok neki valamit, amiről talán neki nem volt addig fogalma, amíg itt le nem táborozott. Most eladja a lakását, és megy. Vissza. Még az ívet is mutatta a kezével, ahogy a repülő majd elviszi innen. Elege lett. Azt mondja, régebben ő volt az ország egyik legnagyobb propagátora, minden külföldi barátjának áradozott, hogy milyen jó itt, nálunk. Egy ideje már nem áradozik. Zavarja a gyűlölködés, a szélsőséges eszmék ébredése, a gorombaság, a feszültség, a félelmükben bezárkózó emberek sokasága. 
Rossz kedvem van. Bezáródunk. Elveszítjük a kapcsot, ami a civilizált világhoz köt bennünket. Jégtáblánk leszakad a kontinensről, és sodródunk a ködben. Ezt jelenti nekem, hogy a barátom végleg haza költözik. Pedig már azt hitte, itthon van.

 

én mostanában egy magyar viccel veszem el a kérdés élét:

- milyen a feleséged az ágyban?

hát, van aki dícséri.

annyit mondhatok, nem szeretek utolsónak maradni!

A hazánkról szóló külföldi cikkeket igen régóta osztom, fordítom, és gondolkodom rajtuk (több szép nyelven olvasok, beszélek, írok). Egyre kevesebbet gondolkodom rajtuk, de egyre több Magyarországgal foglalkozó hírnek, cikknek a reposztjához írok kényszerből olyan tag-eket, mint #absurdistan #orbanistan #neonazi (utóbbi egy évben egyre több cikk már eredeti változatában is tag-eli a #nazi jelzőt), #unortodox stb. Már válaszolni is egyre kevésbé tudok a rólunk feltett kérdésekre. Míg korábban elvből itt tartottam a rajtunk keresztül befektető, és befektetést tervező ügyfeleink tőkéjét, hitelét, cégét, lízingjét… Az elmúlt évben precízen, keményen kutattuk a külföldi befektetések, nyugdíjpénztárak, biztosítók, folyószámlák, bankok és lízingcégek ajánlatait, termékeit, szolgáltatásait, no meg a cégalapítások feltételeit. Szinte csak ezekre van igény…

Alkotmánymódosítás No. 4, avagy a szőnyegbombázással sújtott jogállam

Ahhoz képest, hogy az új Alaptörvényt gránitszilárdságúra tervezték, lassacskán képtelenség egy-egy módosítást feldolgozni még azelőtt, hogy újrabelepiszkítana belepiszkálna a Fidesz a  jogforrási hierarchia csúcsát jelentő anyagba. Már a küszöbön az 5. alkotmánytoldozgatás, de azért nézzük meg, milyen következményekkel járhat a 4. etap, ami komoly felháborodást váltott ki itthon és szerte Európában.

A Fidesz ma már a sztálinista és a rákosista jelzőkkel illeti a ’89-es Alkotmányt (mintha csak a Jobbikot hallanánk), pedig a rendszerváltás idején még egészen máshogy vélekedtek a párt politikusai. “Épp az volt a vicc tárgya akkoriban, hogy csak egy mondat maradt a régiben változatlan, az, hogy a Magyar Köztársaság fővárosa Budapest. Mindannyian, akik részt vettünk a megalkotásában, Orbán Viktorral együtt magunkénak éreztük ezt a szöveget”nyilatkozta még két éve egy neve elhallgatását kérő, az ellenzéki tárgyalásokon résztvevő jogász.

A régi, demokratikus Fidesz még hitt a ’89-es Alkotmányban (annak minden apróbb hibájával együtt), de jött egy új, pártállami Fidesz, és szőnyegbombázással sújtotta a törvényt, elpusztítva ezzel a jogállamiságot.

Vegyük sorra a bolondok napján életbe lépő módosításokat, a teljesség igénye nélkül.

Pintér Sándor a miniszterelnöknek íródó jelentésének kiszivárgó szövege szerint csütörtökön 14:54-kor „katasztrófahelyzetet hirdetett ki”. Ez a mondat elsőre rendkívül pozitívnak látszik, s úgy tűnik, hogy a rendszer jól vizsgázott.

Ezzel a kijelentéssel kapcsolatban azonban bizonyos kérdések vethetők fel. Kezdjük ott, hogy egyáltalán nem igaz. Bár persze az lehet, hogy a belügyminiszter katasztrófahelyzetet érzékelt csütörtökön délután, de úgy tűnik, hogy maximum a katasztrófavédelem március 15-i műsorára utalhatott. Ugyanis a fényképek tanúsága szerint akkor kb. ott lehetett.

Pintér ezzel a kijelentésével egy exkluzív klubba, a Ténytár Pinokkió-díjasai közé került.

(via Pintér Sándor eddigi legnagyobb hazugsága Pinokkió-díjat ér - ténytár.blog) via tenytar

nyomomneki:

vampirpillango:

zero2zero:

“Szintén egy olvasónk hívta fel rá a figyelmet, hogy míg az M1-esen rekedt autósok csütörtök este az Autópályakezelőt, a mentőket vagy a családtagjaikat próbálták elérni telefonon a méteres hótorlaszok között, a katasztrófavédelmisek tizenegy tisztjük előléptetését és kitüntetését ünnepelték a Belügyminisztériumba szervezett, március 15-i rendezvényen.”

Oké, ezt nem hiszem el … országos katasztrófahelyzet van, március 14. este, 
a teljes katasztrófavédelmi vezetőség meg ünnepel a BM-ben. Néptáncosok, vonós-zenekar, minden egyéb körítéssel.

Akkor ezt hozzákapcsolnám az előző posztomhoz. 

nagyon örülnék, ha hétfőre eltávolítanák ezt a honlapot!! :D

Katasztrófa megvédve.

A fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a kontrollintézmények képtelenek a hatalmat korlátozni, a jogalkotási folyamat átláthatatlan. A kormány politikailag elkötelezett személyek kinevezésével igyekszik befolyásolni a tőle független állami intézményeket. Hazánkban a korrupció új minősége alakult ki: az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják, a magánérdekek foglyul ejtették a közhatalmat. Mindez jelentősen csökkenti az állami intézményrendszer korrupcióval szembeni ellenálló képességét. Az Alaptörvény módosítása az állam foglyul ejtésének újabb példája. Annak jele, hogy a kormány akár az Alkotmánybíróság által korábban az Alaptörvénnyel ellenesnek ítélt rendelkezések alaptörvényi szintre emelésével is kész érvényt szerezni az akaratának. A parlamenti képviselők által benyújtott törvényjavaslat tartalmának a kialakítása során semmilyen nyilvános szakmai egyeztetésre nem került sort.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! - A Transparency International Magyarország blogja (via atlatszo)

(via mulgarath)

Hungary’s PM pushes change in constitution (Al Jazeera)

Amendment approved despite widespread protest.”

Ungheria, passa la Costituzione di Orban.
Democrazia a rischio, protesta la Ue. Il Parlamento ha approvato a stragrande maggioranza le modifiche volute dal presidente che stanno preoccupando le forze democratiche europee. Con una nota inusuale di vertici dell’Unione firmato da Barroso e Jagland.

Budapest Hongrie 11M Journée de protestation contre la réforme de la constitution – LIVE

La Hongrie modifie sa Constitution pour la 4e fois malgré les critiques

Hungary defies critics over change to constitution (BBC)AMNESTY INTERNATIONAL - PRESS RELEASE : “EU must press Hungary on constitutional human rights threat”

Orban zerstört die Kultur des Rechtsstaats die Welt

WAZ: Die Demokratie in Ungarn retten – Kommentar von Gregor Boldt: “Viktor Orbán ist kein Diktator und Ungarn kein autoritäres Regime. Dennoch bewegt sich der rechtskonservative Regierungschef mit der Änderung der Verfassung im Grenzbereich der Demokratie”

La CE y Consejo de Europa piden a Hungría explicaciones sobre las enmiendas - (…) La mayoría de estas enmiendas afectan a las disposiciones que el Tribunal Constitucional de Hungría anuló en los últimos meses y ahora el Fidesz las incluye en la Carta Magna, para que la alta Corte no pueda analizar su contenido.

Francba már, hogy bennünket sajnál egész Európa! Utoljára tavaly nyáron volt pár nap, amikor pozitív híreket is találtam Magyarországról. Köszi, Fidesz, köszi, Viktor, meg Matolcsy, meg az a báb banda…

The chart shows the latest real hourly minimum wages for OECD member countries. Hungary sucks.

Durva visszaesés az energiapiacon: 90 milliárd tűnt el egy év alatt

2010 óta érezhetően esik vissza a magyar energiaszektor beruházási aktivitása, amiben az általános európai negatív energiapiaci hangulat mellett a hazai szabályozási, adópolitikai döntések is érdemben szerepet játszhatnak. A KSH adatai alapján míg 2009-ben és 2010-ben az energiaszektor érdemben felülmúlta a teljes gazdaság beruházási teljesítményét, addig 2012-ben a magyarországi 3%-os beruházási visszaesés mellett az energiaágazat 37%-os zuhanást produkált. 

Orbánék a forint gyengítésére játszanak az “adósmentéssel”

Matolcsy jegybankelnökségével megnyílt a lehetőség, hogy a kormány elővegye régi tervét: a forint gyengítését a gazdaság élénkítésére. Ennek az akciónak lenne a része a devizahitelek forintra váltása, amely érintheti a jegybanki devizatartalékot is.

Egyre nyugtalanabb a piac  … A legszebb az egészben, hogy Matolcsy nem érti. Semmit nem ért (mondjuk, ez nem újdonság).
 
“Nem érti!”

Ezek élnek az adóforintjainkból. 

Menekülnek a Fidesz képviselők a valóságtól

A reálkeresetek 3,5 százalékkal csökkentek tavaly, vagyis rosszabbul élünk, mint 3 éve - derült ki a KSH számaiból. A Fidesz képviselői egy része saját kormányzati intézményének, a statisztikai hivatalnak sem hisz, de többen a válaszadást is megpróbálják kikerülni. Nyilván még nem mondták meg nekik föntről, hogy mit gondolhatnak.

Lemondott helyettes államtitkár: “ehhez az arcomat nem tudom adni”

“A kormány vagy a Fidesz-frakció képviselői sokszor éltek a tárca irányába ilyen, szakmainak álcázott javaslatokkal. Egyes beadványokról legtöbbször tudni lehetett, hogy nem az írta, aki a nevét adta hozzá. Ezeket az indítványokat nem tudtam összeegyeztetni szakmai ismereteimmel és meggyőződésemmel, ezért december elsejei hatállyal lemondtam”

Holoda konfliktusai között említette, hogy ellenezte például az E.On gázcégeinek megvásárlását. “A nagykereskedő a folyamatosan csökkentett lakossági gázárak és az emelkedő orosz importárak, valamint a zuhanó keresletre érzéketlen átvételi kötelezettsége miatt az utóbbi években egyre nagyobb, évi több tízmilliárdos veszteséget termelt a német tulajdonosnak. Mi ezt most több százmilliárd forintért átvesszük”

“Jól működő, nyereséges cégek felvásárlását persze támogatom. Ott van mindjárt az igazán sikeres Közgép, amely termelhetné a költségvetés számára a hasznot”

“A januári egységes, tízszázalékos lakossági energiaár-csökkentéshez sem tudnám most adni a nevemet, mert szerintem sokkal inkább támogatja a gazdagokat, mint a szegényeket. Másrészt akkora forrást von el az energiaágazattól, ami veszélyezteti az ellátás biztonságát. Népszerű választási intézkedés a más pénzén, amiért még hozsannát is vár a kormány. Erre mondják: te egy úr vagy, barátom” (… HVG)

Ez még tavalyról, de röhögni ma is kitűnő. Ő lesz az Magyar Nemzeti Banki elnöke.

Matolcsyt az se akasztja meg, hogy az első negyedéves magyar növekedés az egyik legrosszabb volt az unióban. A szép jövőről mesél s csak annyit ismer el: “this year is a little bit risky”. A legszebb amikor elmondja: a “magyar tündérmese” egy éven belül sikertörténet lesz. “The Hungarian fairytale or the Hungarian example will be a succesful one in a year time”.

MTV Hungarian Television has added this riport in script in English.

A Matolcsy riport magyar nyelvű leirata pontosan itt. Na, most röhögjél!